Gibifiú blogja

A nap képe

Végre van netem, így tudok pár sort írni.

Tehát Chalon-sur-Saone-ban vagyok, ahol most rendezik a francia junior bajnokság döntőjét. A legjobb 8 csapat játszik kieséses rendszerben péntektől vasárnapig. Előttem két méterre épp most zajlik az első elődöntő. A pályán három fehérbőrű van éppen. A párizsi csapatban (akik tegnap kiestek) a keretben összesen nem volt csak egy fehér, de ő is határeset volt. Nagyon színvonalas a bajnokság, mindenki tud repülni, de tényleg csak kapkodom a fejem a nagyobbnál nagyobb zsákolások láttán.
Nem csodálkoznék, ha a jelenlvők közül páran az NBA-ben kötnének ki: például a dijoni irányító, Souleyman Diabate szerintem nagyon sokra fogja vinni.
Készülök egy részletesebb beszámolóval is az egész túráról: Melk (D), Lugano (CH), Mulhouse(FR), Chalon(FR). Képek nélkül viszont nem volna az igazi és mivel most nincs is sávszélességem a képek feltöltésére, most nem teszem ki az eddig megírtakat.
Akit érdekel, hogy mi folyik itt, annak íme a torna weboldala: http://espoir.webpont.com/

Update: A Dijon már be is jutott a döntőbe. A másik elődöntőben Gulyás Robi két ex-csapatának juniorjai találkonak: Pau Orthez - Chalon-sur-Saone. Nagy lesz a hangulat, gyűlnek a hazai nézők.

Beteg.

Ez a legkevésbé sem igaz.

Írnám, hogy véletlenül futottam bele - de nem volna teljesen igaz (Kösz, Miska) - egy videóba, amik a régi-régi csapatom, sőt, a legelső csapatomnak, a már megszűnt Excluziv SÉ-nek állít emléket.
Amíg én a kadettban, majd később ifiben centerkedtem (LOL), addig felnőtt csapat az NB2-ben játszott és NB1 B-s feljutás küszöbén is állt, ha jól emlékszem. Annak idején nem is igazán fogtuk fel, hogy mennyire kivételes csapat volt, nagyon látványos ÉS eredményes kosárlabda állandó botrányokkal - mert a szerb vér az szerb vér.
A két feka, Rousslan (már valahol Amerikában) és Kessington (?) mellett az NCAA-t is megjárt Piros Krisz (ma már wide receiver a Wolvesban - láttam nyilatkozni) és Kurinczky Zoli (pár éve Svédországban az Örebróban irányít) játszottak és aki látta őket meccsen, vagy akár csak melegítés közben, azok biztos őriznek emléket róluk, hiszen amit ők (és persze a többiek: Kilónegyven, Primusz Peti, Mili...) műveltek, az nem volt mindennapi látványosság - se magyar, se európai szinten.
A bizonyíték erről 9 percben:

/ Excluziv SE mixtape 1999-2001 /

A foci rég óta talány számomra. Huszonkét igen keménykötésű - vagy annak látszó - legény rohan a labda után egyféle rendszerbe szervezve, passzolgatnak, haladnak a kapu irányába, gólt akarnak rúgni, ütköznek, esnek-kelnek, reklamálnak, lesen vannak...
Ez így is van rendjén, ámde mikor valami szabálytalanság történik a focista kárára, akkor úgy fetreng a földön, úgy bömböl, hogy jobb érzésű nagycsaládos anyukáknak megszakad a szíve. Ilyenkor az előbb még életerős, eurómilliomos sportember visszakapcsol hisztis, fikás orrú csitribe és olyan fájdalom, elkeseredés jelenik meg az arcán, mint amikor - jó tizenöt évvel korábban - nem kapta meg a felhúzós autót Karácsonyra.

A BL-döntő alatt eltűnődtem azon, mi lenne, ha bevezetnék azt a szokást a fociban, hogy ilyen esetekben - magyar kórházakat megszégyenítő felkészültség mellett - a hordággyal érkező, (hulla)szállítókkal és tábori orvos stábbal (pappal és ministránsokkal) együtt érkezzen a kedves játékos (egy inkább csukló) édesanyja is. Pikk-pakk megvigasztalná a kedves fiát, illetve ott helyben móresre is taníthatná a szabálytalankodót mondjuk egy Mikulásról megmaradt virgácscsokorral.

(Wöhöhö.)

Elkészült a mixtép, benne az utóbbi két hónap inspirációival.

Elsősorban punnyadós, jazzes hip-hop hallható: Scratchek, érdekes orgánumok, hangsúlyos basszus, helyenként trombitával és egyéb fűszerekkel. Hagyja magát hallgatni.

(klikk a képre)

A képen a csapat: Moha (balra), Búvár (jobbra), Tompi (nincs a képen) és én (beugró)

Korábban már kifejtettem, hogy mennyire nagyra tartom Kid Koalát. Ez a post egy olyan csapatról szól, akiket kb úgy lehet elképzelni, mint egy Koalát 8 karral és több lemezjátszón.

Hölgyeim, és Uraim, a C2C Franciaországból:
DJ Greem, DJ Atom, DJ Pfel és 20Syl

Köszöntsük nagy tapssal!

Ahogy együtt játszanak, az az érzése támad az embernek, hogy nem négyen vannak, hanem tényleg egy ember csinálja az egészet, annyira szinkronban vannak egymással.
Hogy ezt nem csak én látom így, hanem a szaktekintélyek is, arról a négy zsinórban megnyert DMC bajnoki címük tanúskodik (2003, 2004, 2005, 2006)

Tekintsétek meg most a 2005-ös DMC győzelmük alkalmával játszott szettet!

Hogy találjak egy okot, hogy miért lesz érdemes idén elmenni (még nem voltam) a Szigetre. Hát, pont miattuk, illetve a Hocus Pocus miatt.
A Hocus Pocus egy nantes-i hip-hop csapat, amit 20Syl és DJ Greem hívott életre. Eddig négy albumuk jelent meg (Second Formule, Acoustic Hip-Hop Quintet, 73 Touches, Place 54), az utóbbi tavaly. 20Syl nem csak az ütemért felelős, de reppel. A zene pedig ütős, jazzes, funkos, scratch-ketől sem mentes. Tehát, minden megvan benne, ami kell. A szöveget persze nem értem, de ilyen zene mellett hollandul is reppelhetnének (csúnyább nyelvet nem ismerek), az sem zavarna.
Jól mehet nekik, hiszen saját kiadójuk jelenteti meg a zenéjüket. Emellett blogolgatnak is. (A blogból kiderül, hogy Ők is tudnak róla, hogy fellépnek nálunk.)

Jut eszembe, Procussions... Egyik szemem sír, hiszen sajnos ők is feloszlottak, másik viszont épp nevet, mert megjelent Mr. J. Madeiros szólója és pont azt hozta, amit elvárnék (-nál) egy Procussions albumtól...

(szarul látszik: Dr Dre ismerősnek jelölt)

Május harmadika van, véget ért a beharangozott koncert-dömping. A benyomásaimról...

2008. Április 26. - DJ Format @ Merlin
Erről a koncertről sajnos nem tudok beszámolni, mivel mindenki lemondta, akivel mentem volna és társaság hiányában még Format és a Brakecsokkerz sem olyan vonzó.

2008. Április 27. - Barabás Lőrinc Eklektric @ a38
Ingyenes koncert volt a hajón, ami miatt rendesen megtelt a raktér, de még így sem voltunk annyian, mint a decemberi (fizetős) lemezbemutatón.
A csapat hozta a formáját, az albumon hallható számokat imporvizációval fűszerezték, kevés szöveg, sok zene, jó hangosítás, tökéletes hangzás. Az est csúcspontja Jávor dobszólója volt, amibe annyira belejött, hogy közben az egyik dobverője el is tört, de ez a kis közjáték sem tudta megakadályozni abban, hogy folytassa másfél ütővel.
Az ilyen együttesek miatt érdemes koncertre járni, mert annyival jobban szólnak élőben, mint az albumon, - anélkül, hogy kritizálhatnám a korong hangzását.
Szóval egy nagyon kellemes estét szereztek nekem (nekünk), a ráadásban egy, még az lemezen nem található számot is előadtak. Egyetlen szépséghibája az estének, hogy valahogy az volt az érzésem, hogy mindenki rajtam keresztül akart közlekedni. Utána még beleakadtam két régi ismerős lánnyal, akik előtt sikerült újfent hülyének látszanom.

2008. Április 28. - Zagar @ zp
A zp-re kitehették volna a "megtelt" táblát. Legutóbb talán két éve voltam itt Quimby vagy Emil.Rulez! koncert ürügyén. Tökmindegy.
Az én fejemben a Zagarról olyan kép alakult ki, hogy ilyen trip-hopos, elektronikus meghatározhatatlan valami, amit játszanak, így eléggé meglepődtem, mikor répanadrágos, napszemüveges, szembelógó hajú 16 éves emósok tömegével álltam sorba. Nehezen tolerálom a répanadrágot lányokon, de fiúkákon meg aztán végképp... hogy a többi kiegészítőt ne is említsem.
A koncert maga elég lagymatag módon keződött, szinte bitre pontosan az ment, amit az albumokon hallani. Felüdülést a kivetített videó-őrületek jelentettek, majd lendületbe jöttek, Zságer Balázs csaknem felborította a Korgot, az emós gitáros meg - aki láttán rájöhettem, hogy miért ez a sok trendi fiúka - tinipunkrokkerek módjára ugrálva forgott saját tengelye körül... A koncertre ezek ellenére sem mondhatom, hogy rossz volt (de nagyon jó sem), bár tény, hogy az előző napi Eklektric színvonalát nem érte el - nem is érhette, Zagar zenéjében nincs lehetőség imprókra és a zárt hajón jobban szól a zene, mint kültéren - és kis hiányérzetem is maradt az elmaradt Bossa Astoria miatt.

2008. Május 2. - Naughty By Nature @ PeCsa
A heti nagykártya a Naughty By Nature volt, akikről laikusoknak talán a HipHop Hurray mondhat valamit. Ezen kívül van még pár nagy zenéjük, pont egy greatest hits-nyi. Legendákról lévén szó nem kis felvezető program előzte meg a fellépésüket, aminek legemlékezetesebb 20 perce a pécsi, DMC-győztes DJ Future (én vétkem...) it's rite DJ battle győztes DJ R-Nold lemezjátszókon előadott zenei merénylete volt oda vágó Hofi idézettel, amiért önmagában is jár a pirospont. Sub Bass Monsternek is jutott három számnyi idő a srácok előtt, akik végig ugrabugrálták a koncertet. Volt pacsiosztás, ééé-óóózás, minden, az egész gréteszthiccet felvonultatták a srácok (a Written On a Kitten azért hiányzott), hozták az elvárhatót. A megjelentek száma nem volt túl magas, mint amennyire az ember számított volna, de ez a promó hiányának tudható be és nem az ő (nem) ismertségüknek.

Trend odaát, hogy minden repper / producer / énekes ázsiója megnő, miután meghal. Kiadnak egy rakat albumot utánuk, sok klipben sírnak utánuk, stb. Lásd elsősorban, Tupac esetében (Biggie dettó, de lehet sorolni: JMJ, Big L, Big Pun, ODB, Left Eye, Aaliyah, Pimp C...), aki bár míg élt sem volt akárki, de hogy halála után több CD-nyi album jelent meg, mint előtte, az nekem nem szimpatikus. Nem csak mert 2Pac zenéjét személy szerint csak elvétve hallgatom, hanem mert gusztustalannak tartom, hogy 2Pac őrülteknek minden évben eladnak 1-2 lemezt semmi ürüggyel. Persze hülye, aki megveszi.
Most viszont egy olyas valakit mutatnék be, aki ugyan fiatalon, 2006. február 10-én elhunyt, de még életében tett le annyit az asztalra MPC-re, - relaítve csendben - hogy ahhoz utána sem kell hozzátenni semmi, hogy elismerjék.
J Dilláról van szó, akire - én vétkem... - csak az utóbbi pár évben kezdtem jobban odafigyelni. Pharcyde, kezdeti Slum Village, késői A Tribe Called Quest albumok és még rengeteg mással (Common, Busta Rhymes, Talib Kweli, Pharoahe Monch...) írta be magát a hiphop történelembe.
Azon producerek egyike, aki tudott valami újat hozni az egészbe és azon még szűkebb réteg egyike (pl még Kanye és Madlib), aki mert kísérletezni, - és általában be is jött neki - nem kaptafa alapján dolgozott, - mint például a személyes kedvencem Premier is, aki bizony eléggé egyszerű, jól felismerhető stílusát, már a második másodpercben fel lehet ismerni, elsősorban az ütemből - hanem bonyolultabb dallamokat kever érdekes, általában lágy basszusokkal, rendhagyó, változatos dobokkal és az egészből egy ilyen (nincs jobb szó) flesselgetős, hipnotikus alap lesz végül. (Vannak persze kivételek is bőven.)

Diszkográfia. Jó szórakozást!