Mióta hazajöttem Leuvenből, a mai volt a legjobb napom. Ez azért nagy szó, mert miután hazajöttem sokáig nem találtam magam és sok sikerélményem sem volt.
Úgy érzem, ma mégis minden összejött. Az egész dolog nem ma kezdődött...
Először is ugye a héten megszületettaz unokahúgom, Juli aminek annyira örül a Család minden tagja. Mindenki sajátjának érzi, én is.
Ezen kívül ott van a kosárlabda is... Nekem mindig nagyon fontos volt, hogy ha más területen nem is megy úgy, ahogy szeretném, a kosárlabdától kaptam annyi sikerélményt, hogy feledtesse gondokat, sikertelenséget.
Az NB2-es csapatban, ahol játszom idén eddig nem kaptam elég bizalmat, elég játékidőt. Ennek oka bennem keresendő, de úgy érzem nem elsősorban az én készülékemben van a hiba. Tudom a képességeim. Aszerint a kis posztokon két egyértelműen jobb játékos van nálam. Tudom, hogy nem vagyok életem formájában és így még egy, de maximum két játékos jobb nálam.
Edző pajtásnak van egy rögeszméje, hogy túl sok hülyeséget csinálok, kockáztatok a pályán, ezért keveset küldött pályára idén. Meccsenként 10 percre álltam be, ami alatt arra sem elég idő, hogy az ember bemelegedjen, miután végigülve majdnem két teljes negyedet ráfagyott a padra. Utána pedig kérdőre von, hogy miért nincs rádobásom...
Szóval ez volt a helyzet a mai meccs előtt, illetve a csapatbui előtt. Most először volt olyan igazi megmozdulás, ahol a csapat közösen bulizott, szóval mérföldkő volt. Maga buli nem volt különlegesen jó, de abból arra jó volt, hogy végre öltözőn kívül is találkoztunk és ittunk, anekdotáztunk kicsit.
A buli olyan jól sikerült, hogy még ma reggel is merev részeg voltam az egyetemi kosármeccsen, amit végül, Misi nagy alakításával behúztunk 1-gyel és továbbra is hibátlan a mérleg (5-0), amit ha tartani tudunk, akkor feljuthatunk félévre egy ligával feljebb. Misinek is kszönhetem, hogy jó napom volt.
Visszakanyarodva a csapathoz... a reggeli meccsen kijózanodtam úgy, ahogy, majd itthon kis alvás és jöhetett az idei NB2 bajnokság egyik legfontosabb meccse, amit 8-0 mérleggel vártunk, mint a Celtics. Győzelem esetén az első körben söprünk, vereség esetén veszélybe kerül a bajnoki cím és a feljutás is.
A kező irányítónk és a legjobb dobónk nélkül álltunk fel és ennek is következtében az irányítói poszt a kezembe hullott és sikerült élni a lehetőséggel. A reggeli 40 perc után, délután 38 percet húztam le a pályán és nem azon túl, hogy nem csináltam feleőtlen hülyeségeket védekezésben nagyon ment és támadásnál az agresszivitásomra mondhatott senki semmi rosszat. Két éve nem ment ennyire. Végre fejben is ott voltam a pályán és okos(abb)an játszottam, nem csak megszokásból.
Bár a mérkőzést végül nagy csatában, de elvesztettük, ami dühítő, pláne amiatt, mert ezzel jóval nehezebbé tettük magunknak a feljutást, végül is pozitív érzésekkel indultam haza.
Jót tett az önbecsülésemnek, hogy megdicsért a meccs végén az edző és a többiek is és ezzel rászolgáltam, hogy legközelebb is több időt kapjak.
Ezen felül végre találkoztam Dével is és az új barátnőjével. Megnéztük a 1408-at. Cím hallatán azt hittem, ez valami kosztűmös szar lesz, de nagyot tévedtem. Általában bejöttek azok a filmek, amiket tök ismeretlenül néztem meg, így volt ez ma is. Nézzétek meg! Én sem mondok róla semmit, hogy Ti is így járjatok, ahogy én ma. Dével is rég nem találkoztunk már és most, hogy így félig spontán összejött, megint kihoztuk a másikból a bolondot, legalább is a régi időket idézően poénkodtunk egy keveset.
Hazafelé hulla fáradtan még egy kis meditatív
brazil jazz-re volt szükségem, hogy még tökéletesebb legyen a napom. A héten vett telefonomnak (
fehér K550i) is nagyon örülök, szép, okos... Az ilyen "kis hülyeségek" (pl zenék, momentumok, figyelmességek...) nagyon sokat számítanak.
Még előző félévben éreztem hasonlót Leuvenben többször is, amikor bejöttek a dolgaim, mint ma hazafelé: Valami olyasmi érzés ez, amikor megvan a kellő önbizalmad, az illúzió, hogy tökéletes kontroll alatt van az életed, hogy bármire képes vagy és mintha nem lenne semmi problémád.
Sajnos nem tartanak ezek a dolgok sokáig (legalább is nálam), ezért most igyekszem élvezni és örülni neki. Ez a mai siker erőt kell adjon, hogy küzdjek (nem csak a kosárpályán), hogy a következő "perfekt-érzésre" ne kelljen fél évet várnom.
A jövő hetem sem lesz eseménytelen: Szeged Ritával, Katával és Thomasszal, Mos Def, babázás, munka, suli, kosár...
Nem lesz idő unatkozni és ez így van rendjén.
