Gibifiú blogja

Egyre többet gondolok vissza az utóbbi időben. Olyan dolgok hiányoznak, mint a vásárlások (komolyan) a közértben, hazaballagni a Ladeuzepleine-on keresztül, vagy ülni a buszon, míg kiérek a kórházhoz az órára, a lefekvés előtti sörkóstolások, a nagy séták fotómasinával a tavasz első napjaiban és nem utolsó sorban Ivana.

Eszembe jutnak még más dolgok is, főleg olyan dolgok, amelyek személyekhet köthetők, Zitához pl a kezdeti nagy piálások, a vasárnapi jazz koncertek a STUK-ben Ivannal, Giuliával, Paulinával, Eleonorával, Simonéval és minden Erasmusossal, flörtölés és felsülés Marianával vagy Luxembourg Michaellel és Lukasz-sal, a ház barmai elleni lázadás, makrélázás Goránékkal, lelkizés Annával, a felejthetetlen holland kaland Balázzsal illetve Kata, Rita és Thomas, akikkel a költözés után lettem igazán jóba... még sorolhatnám.

Mégis az először felsoroltak jutnak hamarabb és sűrűbben eszembe, amikor magam voltam. Azt hiszem a függetlenség hiányzik, hogy megálltam a lábamon és magam alakítottam a napjaim, semmi dolgom nem volt és (mégis) élveztem.
Ivana is hiányzik minden hibája és a kapcsolatunk mindenféle ellentmondásossága ellenére. Ezért is esik rosszabbul, hogy skype-ról is törölt (ma vettem észre). Bár mondandóm nincs, de sajnálom, hogy így alakult.

Sajnálom, hogy a házban ellehetetlenült az élet és a költözés után Zitánál csak szenvedtem három hetet. Az sajnos már csak vergődés volt. No, nem mert hiányzott volna a ház mindenhez hasonlíthatatlan atmoszférája... nem.
Érdekes, most vasárnap misén állva egy lányról azt hittem, H. Móni a házból... Ökölbe rándult a kezem és a pulzusom is felszökött. Pár perccel később oldalra tekintett a lány és láthatóvá vált az arca jobban... nem ő volt az. Megkönnyebbültem. Mindenesetre tényleg nem utáltam soha senkit és lám... azt hittem nem tudok senkit utálni, erre őt zsigerből.

Baromira elkanyarodtam a kezdeti témától.

Különös, hogy Zitával is így eltávolodtunk azalatt a három hét alatt és azután... Mikor ezekről elmélkedem, az az érzésem támad, hogy elvesztegettem az időm rájuk, hogy ha nem maradnak meg valamilyen, baráti, vagy beszélő viszonyban, holott sok időt töltöttünk együtt és élveztük is egymás társaságát. Költői kérdések... Miéért nem ez, vagy az...

Szar érzés. Elsősorban Ivana miatt búsulok most, mert azt tudom, hogy én elrontottam pár dolgot, de Zitánál nem érzem ezt. Ott egyszerűen csak az bánt, hogy a barátságból pillanat alatt lett ilyen "pszeudó-utálat".

Móni, Szilvi és Balázs, a ház álszentjei nem zaklatnak már fel, nincs, hogy rájuk gondolnék, bár ha néha valamelyiküket vélem látni, akkor előjönnek a reflexek.

Vannak Goránék. Néha eszembe jutnak, de ha találkoznánk az utcán, akkor olyan zavarban volnék. Ellenérzésem abszolut nincs irántuk, mégis... nem szívesen találkoznék velük. Talán, mert a ház béli kemény időkre emlékeztetnének, vagy mert olyan nagyon alázatosak... nem tudom. Bizonyára ez ilyen eredője ezeknek a dolgoknak.

Akivel nagyon szívesen találkoznék, az elsősorban Michael, Lukasz és Thomas.
Apropó Thomas... Szegeden Thomasnak is nagy megnyílása közepette részegen elmagyaráztam, hogy nem minden magyar ember jófej, mint ahogy hiszi...

Vissza kell mennem Belgiumba. Ha másért nem, akkor azért, mert nem jártam még a tenger mellett, vagy mert kihagytam Namurt és az Ardenneket.