Nagy közhelyek, amiket a bejegyzésben nem fogsz olvasni:
"Lezárult egy fejezet az életemben." és "A nagy(K)betűs élet csak most kezdődik."
Jöjjön az igazság:
2009. január 26. hétfő - az államvizsga napja - A nap, amikor ráébredtem, hogy a záróvizsga a záróizmokat veszi leginkább igénybe.
Egy hetes komoly, megfeszített munkával úgy-ahogy sikerült magamévá tenni a mikroelektronika tételsor áramköreinek működési elvét, logikáját. Tulajdonképpen semmi közöm nem volt az áramkörök világához leszámítva, hogy KFC három féléven (nem túlzok) át próbálta (túlzok) átadni a tudományt. Én általában így, vagy úgy (érts, amit gondolsz) felkészültem a vizsgán való biztos átcsusszanásra. Ezek után, hogy jutott eszembe az a lúzer ötlet, hogy pont a méltán utált mikroelektronikából óhajtsak záróvizsgát tenni? Úgy, hogy adott a két témacsoportomhoz választható államvizsga tárgyak listája és legkisebb rossz (szakirodalomban: Least Worse) statégia mentén erre böktem rá, mint kettes számú vizsgatárgy. Lehetőségek közt szerepelt a CNN (ex-dékán, Roska prof tárgya) - ami szóba se jöhetett, mert A: nemszeretem tárgy, B: mert Roskával szkanderozni államvizsgán az ő agyából kipattant chip fölött nem szerencsés - a robotika - ami nekem nem volt kötelező tárgy, ezért fel se vettem, de valahogy mégis választandó tárgyak listájára került... A válasz a TO-n keresendő - és ugye a mikroelektronika és az elektrofiziológiai mérések és protézisek (tiszteletbeli nagypapámnál) Karmos profnál.
Tehát hétfő reggel 10:30. Nyílik az ajtó, suhanok az első bizottság elé, hogy feleljek tudományomról elektrofiziológiai (mérések és) protézisek (2.) témakörben. Nem húzok, a Prof adja a tételt: Aszondja, hogy "Agy-gép interfész: klinikai tapasztalatok". Mosoly jelenik meg az arcomon, mert bár bármelyik témát tudom ötösre a tárgyból, de ez különösen is kedvenc terület... Olyannyira, hogy ha összejön a leuveni visszatérés, akkor kint pont ezzel foglalkoznék. Szóval, na... Nem volt megerőltető. Kidolgozom, elmondom, elnevetgélünk, kimegyek. Érzem, hogy jó voltam, de örömködni nincs most idő, mert jön a mikroelektronika, ami miatt a gyomrom görcsben reggel óta.
Utolsó kétségbeesett kísérleteket teszek, hogy megértsem az áramtükrös SRAM-cella kiolvasó erősítő működését, amire rájövök, hogy tudom, majd ugrom is a következőre... Ez így megy, mígnem nyílik az ajtó, felhangzik a nevem, vár a kettes bizottság, bemegyek, köszönök, kezemben az index. Leülök, KFC - majd' szétesik a székén ülve - kérdi, hányas voltam mikroelektronikából, zavaromban kis hijján felröhögve közlöm, hogy 3, mint ahogy az összes tárgyából.
Gyanút foghattam volna, hogy sehol egy tételsor, - aminek tételeire külön rákérdeztem másfél hónapja, hogy akkor biztos ezek lesznek-e és, amire megerősítő választ kaptam - mégsem fogtam. Elhangzik a kérdés, "Mit tud a dinamikus cMOS logikákról?", hangzik a válasz: "Azt, hogy nem volt a tételsoron ilyen." Majd aztán látva, hogy semmi esély tételsort előkeríteni, zavartan, de belevágok. Rajzolok egy invertert, valamit köhögök az áramtükörről, flip-flopról. Látom rajta, hogy messze nincs megelégedve. Kérdez mindent, én izzadok, válaszolgatok, amennyire telik, majd kijutok hamar. A kijutást kint megkönnyebbülés-érzés követi kis gyomor görccsel, nem tudva, hogy ez most hányasra volt elég. Reménykedem, a 3-ban.
A többiekkel kicsit felengedve beszéljük át a villámvizsgákon szerzett tapasztalatokat.
Délre ígérték az eredményt, felmegyünk, várunk, behívnak minket. Röviden ismertetik az eredményeket, amit egy kis, humoros filozófiai vita követ, melyben Csurgay és Karmos profok értelmezik a "nem tudom" mondatot. Eredmény: mindenki átment, mindenki 4-5-t kapott végeredményben. Én is: elektrofiz 5, mikroelekto: 3.
Igaziból ez az a pont, ahol átszakítom a célszalagot, de a nagy érzés elmarad, vagy tán már meg is volt, amikor leadtam a diplomamunkám.
Telefonok haza, barátoknak, barátoktól. Pár sör a srácokkal a közeli krimóban. A sörözés utánozhatatlan atmoszféráját az adja, hogy az atompanel aljában kialakított, friss festék szaggal kevert cigaretta bűzös krimó TV-jén Győzikéék üvöltözését rajtunk, frissen végzett mérnökökön kívül pár éltes arcú alkesz-forma figura követi üveges szemmel, üveges Ászokkal. (Úgy tűnik, ők sem bíznak a csapolásban... Rutin.)
Kedélyes duma mindenről, majd mivel semmit nem ettem eddig, kissé kapatosan hazafelé veszem az irányt, majd ebéd és kis, instant ünneplés az otthoniakkal.
(folyt. köv.)
Címkék: diploma, egyetem