Záróvizsga - 1. rész
Nagy közhelyek, amiket a bejegyzésben nem fogsz olvasni:
"Lezárult egy fejezet az életemben." és "A nagy(K)betűs élet csak most kezdődik."
Jöjjön az igazság:
2009. január 26. hétfő - az államvizsga napja - A nap, amikor ráébredtem, hogy a záróvizsga a záróizmokat veszi leginkább igénybe.
Egy hetes komoly, megfeszített munkával úgy-ahogy sikerült magamévá tenni a mikroelektronika tételsor áramköreinek működési elvét, logikáját. Tulajdonképpen semmi közöm nem volt az áramkörök világához leszámítva, hogy KFC három féléven (nem túlzok) át próbálta (túlzok) átadni a tudományt. Én általában így, vagy úgy (érts, amit gondolsz) felkészültem a vizsgán való biztos átcsusszanásra. Ezek után, hogy jutott eszembe az a lúzer ötlet, hogy pont a méltán utált mikroelektronikából óhajtsak záróvizsgát tenni? Úgy, hogy adott a két témacsoportomhoz választható államvizsga tárgyak listája és legkisebb rossz (szakirodalomban: Least Worse) statégia mentén erre böktem rá, mint kettes számú vizsgatárgy. Lehetőségek közt szerepelt a CNN (ex-dékán, Roska prof tárgya) - ami szóba se jöhetett, mert A: nemszeretem tárgy, B: mert Roskával szkanderozni államvizsgán az ő agyából kipattant chip fölött nem szerencsés - a robotika - ami nekem nem volt kötelező tárgy, ezért fel se vettem, de valahogy mégis választandó tárgyak listájára került... A válasz a TO-n keresendő - és ugye a mikroelektronika és az elektrofiziológiai mérések és protézisek (tiszteletbeli nagypapámnál) Karmos profnál.
Tehát hétfő reggel 10:30. Nyílik az ajtó, suhanok az első bizottság elé, hogy feleljek tudományomról elektrofiziológiai (mérések és) protézisek (2.) témakörben. Nem húzok, a Prof adja a tételt: Aszondja, hogy "Agy-gép interfész: klinikai tapasztalatok". Mosoly jelenik meg az arcomon, mert bár bármelyik témát tudom ötösre a tárgyból, de ez különösen is kedvenc terület... Olyannyira, hogy ha összejön a leuveni visszatérés, akkor kint pont ezzel foglalkoznék. Szóval, na... Nem volt megerőltető. Kidolgozom, elmondom, elnevetgélünk, kimegyek. Érzem, hogy jó voltam, de örömködni nincs most idő, mert jön a mikroelektronika, ami miatt a gyomrom görcsben reggel óta.
Utolsó kétségbeesett kísérleteket teszek, hogy megértsem az áramtükrös SRAM-cella kiolvasó erősítő működését, amire rájövök, hogy tudom, majd ugrom is a következőre... Ez így megy, mígnem nyílik az ajtó, felhangzik a nevem, vár a kettes bizottság, bemegyek, köszönök, kezemben az index. Leülök, KFC - majd' szétesik a székén ülve - kérdi, hányas voltam mikroelektronikából, zavaromban kis hijján felröhögve közlöm, hogy 3, mint ahogy az összes tárgyából.
Gyanút foghattam volna, hogy sehol egy tételsor, - aminek tételeire külön rákérdeztem másfél hónapja, hogy akkor biztos ezek lesznek-e és, amire megerősítő választ kaptam - mégsem fogtam. Elhangzik a kérdés, "Mit tud a dinamikus cMOS logikákról?", hangzik a válasz: "Azt, hogy nem volt a tételsoron ilyen." Majd aztán látva, hogy semmi esély tételsort előkeríteni, zavartan, de belevágok. Rajzolok egy invertert, valamit köhögök az áramtükörről, flip-flopról. Látom rajta, hogy messze nincs megelégedve. Kérdez mindent, én izzadok, válaszolgatok, amennyire telik, majd kijutok hamar. A kijutást kint megkönnyebbülés-érzés követi kis gyomor görccsel, nem tudva, hogy ez most hányasra volt elég. Reménykedem, a 3-ban.
A többiekkel kicsit felengedve beszéljük át a villámvizsgákon szerzett tapasztalatokat.
Délre ígérték az eredményt, felmegyünk, várunk, behívnak minket. Röviden ismertetik az eredményeket, amit egy kis, humoros filozófiai vita követ, melyben Csurgay és Karmos profok értelmezik a "nem tudom" mondatot. Eredmény: mindenki átment, mindenki 4-5-t kapott végeredményben. Én is: elektrofiz 5, mikroelekto: 3.
Igaziból ez az a pont, ahol átszakítom a célszalagot, de a nagy érzés elmarad, vagy tán már meg is volt, amikor leadtam a diplomamunkám.
Telefonok haza, barátoknak, barátoktól. Pár sör a srácokkal a közeli krimóban. A sörözés utánozhatatlan atmoszféráját az adja, hogy az atompanel aljában kialakított, friss festék szaggal kevert cigaretta bűzös krimó TV-jén Győzikéék üvöltözését rajtunk, frissen végzett mérnökökön kívül pár éltes arcú alkesz-forma figura követi üveges szemmel, üveges Ászokkal. (Úgy tűnik, ők sem bíznak a csapolásban... Rutin.)
Kedélyes duma mindenről, majd mivel semmit nem ettem eddig, kissé kapatosan hazafelé veszem az irányt, majd ebéd és kis, instant ünneplés az otthoniakkal.
"Lezárult egy fejezet az életemben." és "A nagy(K)betűs élet csak most kezdődik."
Jöjjön az igazság:
2009. január 26. hétfő - az államvizsga napja - A nap, amikor ráébredtem, hogy a záróvizsga a záróizmokat veszi leginkább igénybe.
Egy hetes komoly, megfeszített munkával úgy-ahogy sikerült magamévá tenni a mikroelektronika tételsor áramköreinek működési elvét, logikáját. Tulajdonképpen semmi közöm nem volt az áramkörök világához leszámítva, hogy KFC három féléven (nem túlzok) át próbálta (túlzok) átadni a tudományt. Én általában így, vagy úgy (érts, amit gondolsz) felkészültem a vizsgán való biztos átcsusszanásra. Ezek után, hogy jutott eszembe az a lúzer ötlet, hogy pont a méltán utált mikroelektronikából óhajtsak záróvizsgát tenni? Úgy, hogy adott a két témacsoportomhoz választható államvizsga tárgyak listája és legkisebb rossz (szakirodalomban: Least Worse) statégia mentén erre böktem rá, mint kettes számú vizsgatárgy. Lehetőségek közt szerepelt a CNN (ex-dékán, Roska prof tárgya) - ami szóba se jöhetett, mert A: nemszeretem tárgy, B: mert Roskával szkanderozni államvizsgán az ő agyából kipattant chip fölött nem szerencsés - a robotika - ami nekem nem volt kötelező tárgy, ezért fel se vettem, de valahogy mégis választandó tárgyak listájára került... A válasz a TO-n keresendő - és ugye a mikroelektronika és az elektrofiziológiai mérések és protézisek (tiszteletbeli nagypapámnál) Karmos profnál.
Tehát hétfő reggel 10:30. Nyílik az ajtó, suhanok az első bizottság elé, hogy feleljek tudományomról elektrofiziológiai (mérések és) protézisek (2.) témakörben. Nem húzok, a Prof adja a tételt: Aszondja, hogy "Agy-gép interfész: klinikai tapasztalatok". Mosoly jelenik meg az arcomon, mert bár bármelyik témát tudom ötösre a tárgyból, de ez különösen is kedvenc terület... Olyannyira, hogy ha összejön a leuveni visszatérés, akkor kint pont ezzel foglalkoznék. Szóval, na... Nem volt megerőltető. Kidolgozom, elmondom, elnevetgélünk, kimegyek. Érzem, hogy jó voltam, de örömködni nincs most idő, mert jön a mikroelektronika, ami miatt a gyomrom görcsben reggel óta.
Utolsó kétségbeesett kísérleteket teszek, hogy megértsem az áramtükrös SRAM-cella kiolvasó erősítő működését, amire rájövök, hogy tudom, majd ugrom is a következőre... Ez így megy, mígnem nyílik az ajtó, felhangzik a nevem, vár a kettes bizottság, bemegyek, köszönök, kezemben az index. Leülök, KFC - majd' szétesik a székén ülve - kérdi, hányas voltam mikroelektronikából, zavaromban kis hijján felröhögve közlöm, hogy 3, mint ahogy az összes tárgyából.
Gyanút foghattam volna, hogy sehol egy tételsor, - aminek tételeire külön rákérdeztem másfél hónapja, hogy akkor biztos ezek lesznek-e és, amire megerősítő választ kaptam - mégsem fogtam. Elhangzik a kérdés, "Mit tud a dinamikus cMOS logikákról?", hangzik a válasz: "Azt, hogy nem volt a tételsoron ilyen." Majd aztán látva, hogy semmi esély tételsort előkeríteni, zavartan, de belevágok. Rajzolok egy invertert, valamit köhögök az áramtükörről, flip-flopról. Látom rajta, hogy messze nincs megelégedve. Kérdez mindent, én izzadok, válaszolgatok, amennyire telik, majd kijutok hamar. A kijutást kint megkönnyebbülés-érzés követi kis gyomor görccsel, nem tudva, hogy ez most hányasra volt elég. Reménykedem, a 3-ban.
A többiekkel kicsit felengedve beszéljük át a villámvizsgákon szerzett tapasztalatokat.
Délre ígérték az eredményt, felmegyünk, várunk, behívnak minket. Röviden ismertetik az eredményeket, amit egy kis, humoros filozófiai vita követ, melyben Csurgay és Karmos profok értelmezik a "nem tudom" mondatot. Eredmény: mindenki átment, mindenki 4-5-t kapott végeredményben. Én is: elektrofiz 5, mikroelekto: 3.
Igaziból ez az a pont, ahol átszakítom a célszalagot, de a nagy érzés elmarad, vagy tán már meg is volt, amikor leadtam a diplomamunkám.
Telefonok haza, barátoknak, barátoktól. Pár sör a srácokkal a közeli krimóban. A sörözés utánozhatatlan atmoszféráját az adja, hogy az atompanel aljában kialakított, friss festék szaggal kevert cigaretta bűzös krimó TV-jén Győzikéék üvöltözését rajtunk, frissen végzett mérnökökön kívül pár éltes arcú alkesz-forma figura követi üveges szemmel, üveges Ászokkal. (Úgy tűnik, ők sem bíznak a csapolásban... Rutin.)
Kedélyes duma mindenről, majd mivel semmit nem ettem eddig, kissé kapatosan hazafelé veszem az irányt, majd ebéd és kis, instant ünneplés az otthoniakkal.
(folyt. köv.)
for this post
Leave a Reply