Soha többé Darshan udvar
Ez egy politikailag inkorrekt post, előre szólok.
Ma este Dénesékkel leültünk forralt borozni a Darshanba, ahova főleg nyáron sűrűn jártunk (múltt idő - kétté), akkor még nem sejtettük...
Bár sejthettük volna, hiszen már külön-külön is akadt alkalom, amikor megpróbálták lehúzni az a társaságainkat (Déneséket is nem régen). Engem legutóbb októberben próbáltak átverni többedmagammal. Akkor az egyik 30-as sötét hajú, kopaszodó pincér 2500 forintot számolt ránk pluszban, közte egy pizzát és több sört is találtunk. Ezt akkor csak számlafizetés után jeleztük a pincérnek, aki gond nélkül visszaadta a pénzt. Ez akkor gondolkodó ejtett minket. Ilyen könnyen visszaadja azt a pénzt? Több, mint gyanús. Ha ilyen könnyen letesz 2500-at az asztalra, akkor mennyivel húz meg másokat, akik nem veszik észre? Vagy mennyivel vág meg minket még ezen a pénzen felül is?
Mára feledésbe merült a dolog, ezért is szerveztem oda a találkozót. Na, ma viszont sokkal hülyébbnek nézett minket egy másik pincér ugyanott. Mennyire életszerű, hogy négy doboz PallMallt vegyen egy öt fős asztaltársaság két óra alatt? Egyet valóban vettünk, az igaz. Persze a 4-es és az 1-es nagyon közel van a billentyűzeten...
Más helyeket is látogatunk, de még sehol nem nézték, ütötték el "véletlenül" kétszer zsinórban a számlát, nem akartak átverni.
Ez "csak" 1500 Forint volt, de akkor is... Azt még elnézi az ember, ha a pincér fintorog, elfelejti a rendelést, fél óra alatt hoz ki egy korsó sört... (mindre ugyanitt volt precedens) mint ahogy mi is ezt elnéztük, mert magát a helyet szeretjük. De amikor rövid időn belül kétszer akarják fintorgó, lassú, feledékeny, paraszt pincérek lenyúlni az embert, akkor minimum lenyomna egy sallert, de méginkább soha többé nem tenné lábát a Darshan udvarba, nemhogy borravalót adjon.
Ha ezek után netán mégis ott járnál véletlenül, akkor jól nézd meg a számlát! De leginkább ne menj a Darshanba, mert a pincérek nem csak bunkó, ellenszenves f***kalapok, de meg is lopnak!

Címkék: damn, szolgálati közlemény
for this post
Leave a Reply