Decemberi hétköznapok
Újabb hét telt el, és bár észrevétlenül, de bőven belecsúsztam decemberbe. Kellemetlen, mert jön a viszgaidőszak és sehogy sem állok a sulis dolgaimmal. Ezt még éppen jó időben felismertem, ezért a héten minden nap az MR-be járkáltam, ahol a konzultációkon kívül fájdalom kísérleti alany is voltam önként. Perverz vagyok, tudom.
Persze a fájdalmazás közepette a lényegesebb dologgal, a diplomám írásával nem igen foglalkoztam, de gond egy szál se, mertdecember 18-án január végén kell majd csak előadjam. Addig meg valahogy csak összehozom a dolgot.
A héten sem akart múlni a takony-kór és tegnap előtt már szinte saját taknyomon csúsztam... Ma előkapartam az infralámpát végre és ezzel, mint atombombával lesújtottam a betegségre. Várom, mikor kapitulál végleg.
Az ITK Kosárcsapattal feszültségektől sem mentes meccsen behúztuk sorozatban nyolcadik mérkőzésünket is. Nem jött el bíró, hanem nem más, mint a szövetség első embere vezette a meccsünket. Kitalálható, hogy a sima meccset mivel tettük színesebbé... Az amúgy eléggé frusztrált mérkőzés vezetőjét már a második negyedben a meccs további fújásának felfüggesztésébe hajszoltuk felesleges pofázással, holtt nem sokat szóltunk be, illetve hozzá... mégis. Később, a szünetben belátta, hogy ingerültebb volt a kelleténél és tovább folytatta a meccset. Így csak két és fél percet kellett "kibírnunk nélküle".
Ez a győzelem azt jelenti, hogy feljutottunk a D-ligába a következő, szintén 100%-os PSZF elleni meccs eredményétől függetlenül és legrosszabb esetben is második helyen végzünk ősszel. Jár a taps a Srácoknak! Tavasztól folytatjuk a menetelést, remélhetőleg. Előtte még vasárnap hajnalban lejátszuk az utolsó meccsünket.
Az NB2-es csapat is menetel. December közepén jön a másikmajdnem makulátlan egy "makulával" álló Hidegkút elleni rangadó. Ha megint megvernénk őket, akkor jelentősen növekedne az esélyünk a B-ligába jutásra. Mindent ennek rendelünk alá, így végre megint mindenki látogatja az edzéseket, aki épp nem sérült.
Leuven folyamatosan hiányzik.
Mióta rájöttem, hogy a picasa-val screen savert is lehet csinálni a képeimből, már nem is akarok a géphez nyúlni, hogy órákig élvezhessem a képek nyújtotta emlékeket.
Bandatalálkoztunk és akit húztam az nem más, mint ... 29-ére így már megvan a programom. Jó volt viszont látni a Srácokat, még ha nem is beszéltem Mindenkivel, aki eljött. Volt minden: szép pincérlányok, Dani fülhúzása, vagina monológok, panasznap, Karácsonyi recept licit... És az elmaradhatatlan sör, pálesz, nekem meg tea.
Játéktesztelősdire is halad. Lassan eljön a kiadás ideje, amit nálam jobban senki nem vár jobban, ugyanis halálosan unalmas folyton ugyanazokon a pályákon lavírozni.
Babáztam is egyik nap. Juli továbbra is zabálnivaló. Már visszahízott a születési tömegére, sőt. Egészséges, bőséggel szopik. Tehát, jól haladnak a dolgai. Ami újdonság, hogy mostanában egyre jobban nézeget, egyre értelmesebbnek tűnik és álomban-félálomban mindenféle grimasz megfigyelhető az arcán.
Ma meg a38-on Barabás Lőrinc Eklektric koncert a cél. Nem ismerem még, de a plakát, a honlap, az ott hallgatható számok és a további fellépők alapján nem csalódhatunk, - mint ahogy a Rahzel koncert kapcsán sajnos... A Rahzel-koncertre még majd visszatérek egy post erejéig. - sőt, nem elképzelhetetlen, hogy egy albummal gazdagabban térek haza a hajóról. (Támogasd Te is a jó zenét!) Meglátjuk.
A hét közben rengeteg kreatív ötlet jutott eszembe, hogy majd mit lehetne kezdeni itt... a blogon. Egyelőre nem árulok el semmit. (Direkt.) Időfüggő is.
Persze a fájdalmazás közepette a lényegesebb dologgal, a diplomám írásával nem igen foglalkoztam, de gond egy szál se, mert
A héten sem akart múlni a takony-kór és tegnap előtt már szinte saját taknyomon csúsztam... Ma előkapartam az infralámpát végre és ezzel, mint atombombával lesújtottam a betegségre. Várom, mikor kapitulál végleg.
Az ITK Kosárcsapattal feszültségektől sem mentes meccsen behúztuk sorozatban nyolcadik mérkőzésünket is. Nem jött el bíró, hanem nem más, mint a szövetség első embere vezette a meccsünket. Kitalálható, hogy a sima meccset mivel tettük színesebbé... Az amúgy eléggé frusztrált mérkőzés vezetőjét már a második negyedben a meccs további fújásának felfüggesztésébe hajszoltuk felesleges pofázással, holtt nem sokat szóltunk be, illetve hozzá... mégis. Később, a szünetben belátta, hogy ingerültebb volt a kelleténél és tovább folytatta a meccset. Így csak két és fél percet kellett "kibírnunk nélküle".
Ez a győzelem azt jelenti, hogy feljutottunk a D-ligába a következő, szintén 100%-os PSZF elleni meccs eredményétől függetlenül és legrosszabb esetben is második helyen végzünk ősszel. Jár a taps a Srácoknak! Tavasztól folytatjuk a menetelést, remélhetőleg. Előtte még vasárnap hajnalban lejátszuk az utolsó meccsünket.
Az NB2-es csapat is menetel. December közepén jön a másik
Leuven folyamatosan hiányzik.
Mióta rájöttem, hogy a picasa-val screen savert is lehet csinálni a képeimből, már nem is akarok a géphez nyúlni, hogy órákig élvezhessem a képek nyújtotta emlékeket.
Bandatalálkoztunk és akit húztam az nem más, mint ... 29-ére így már megvan a programom. Jó volt viszont látni a Srácokat, még ha nem is beszéltem Mindenkivel, aki eljött. Volt minden: szép pincérlányok, Dani fülhúzása, vagina monológok, panasznap, Karácsonyi recept licit... És az elmaradhatatlan sör, pálesz, nekem meg tea.
Játéktesztelősdire is halad. Lassan eljön a kiadás ideje, amit nálam jobban senki nem vár jobban, ugyanis halálosan unalmas folyton ugyanazokon a pályákon lavírozni.
Babáztam is egyik nap. Juli továbbra is zabálnivaló. Már visszahízott a születési tömegére, sőt. Egészséges, bőséggel szopik. Tehát, jól haladnak a dolgai. Ami újdonság, hogy mostanában egyre jobban nézeget, egyre értelmesebbnek tűnik és álomban-félálomban mindenféle grimasz megfigyelhető az arcán.
Ma meg a38-on Barabás Lőrinc Eklektric koncert a cél. Nem ismerem még, de a plakát, a honlap, az ott hallgatható számok és a további fellépők alapján nem csalódhatunk, - mint ahogy a Rahzel koncert kapcsán sajnos... A Rahzel-koncertre még majd visszatérek egy post erejéig. - sőt, nem elképzelhetetlen, hogy egy albummal gazdagabban térek haza a hajóról. (Támogasd Te is a jó zenét!) Meglátjuk.
A hét közben rengeteg kreatív ötlet jutott eszembe, hogy majd mit lehetne kezdeni itt... a blogon. Egyelőre nem árulok el semmit. (Direkt.) Időfüggő is.
Címkék: hétköznapok, jazz, Julika, programajnáló